2010. április 6., kedd

Hegymenet


Lépkedek a hóban, de elmém virágok porozzák.
Névtelen emberöltők sírnak bennem, hol mosolyognak a hullák.
Elmémben egyszer sem született gondolat, mi sajátom lett volna.
Ha mégis ebben bízom, mindig kanálisba rohan a csorda.


Nincsenek megjegyzések: