2009. november 7., szombat

Miért?


Azt hiszem azért élünk fordítva, önpusztítóként, mert nem bírjuk el az egyszerre igaz: nagyságunkat és kicsinységünket.
Nem tudjuk kik vagyunk, mit akarunk és mit szabad egyáltalán akarnunk? Meddig mehetünk el?

És nehéz belátni, hogy bármeddig.

Sokkal könnyebb úgy látni hogy semeddig, illetve csupán addig, ameddig szüleink anno megengedték. Neveltetésként kaptuk a hamis ént, az Egót. Értékes részeink, a bizalom alapján működő részeink "leszakadtak" és emiatt már nem maradt annyi energiánk, hogy a legfontosabbra elegendő legyen. Mi marad hát?

Örökítjük. Tönkretesszük magunkat, gyermekeinket, családunkat, barátságainkat és még a bolygónkat is. A nemtörődöm, vagy direkt károkozás - akár önmagunk ellen, mások ellen, vagy a környezetünk ellen irányul - nagy segítség abban, hogy így legalább tudjuk: létezünk.

Pontosabban: Én létezem. Ennyi az életünk, egy sikoly: ÉN!!!

Halálunkkor ez a sikoly hallik. Minden élő (ÉN) sikolya...

Ezzel kezdjük és így is fejezzük be... Gyönyörű


Nincsenek megjegyzések: