2009. május 12., kedd

Végső- és relatív Igazság


Attól más a Buddha elgondolása, hogy a relatív igazságot használja meditációs praxisnak és nem az abszolút, vagy végső igazságot.

A legnagyobb tévedés a szellemi úton, ha azt szeretném elérni, ami megfogalmazhatatlan, de mégis valamilyen módon célt faragok belőle és azt abszolútnak nevezem. (pl.: buddhista vagyok és ateista; Istenhívő vagyok...)

A Buddha amiatt nem mond semmit az ezekkel kapcsolatos kérdésekre, mert tévútra vihet, természetesen a későbbi filozófiai iskolák ezt megteszik, de ettől az eredeti gondolat mögötti személyiségjegy még nem változott semmit...

Mi ez a belső kvalitás? Az ősbizalom...

Pszichológiai szempontból az abszolút csak Benned születhet meg, a gátja pedig az, hogy mennyire sérült benned az un. ősbizalom. Mennyire szükséges konkretizálni az egyébként konkretizálhatatlant. (A vallástörténetben ebből alakulnak ki a különböző Istenképek, illetve a buddhista üresség is.)

Ez utóbbi annyiban eltér a többitől, hogy az első pillanattól konzekvensen tartja magát és az abszolút valóságot nem nevezi meg, pláne nem személyesíti meg, tehát a ráadható nevek, minőségek, jelzők, magasztos személyiségképek tekintetében is pontosan tudja, hogy még ezek összessége sem fejezi ki maradéktalanul. Ebből következik a buddhizmus ürességtanításának könnyen érthetősége: amire nem mondható semmilyen jelző, vagy kifejezés, (hisz ezek nem képesek teljesen kifejezni, lefedni jelentésükkel), arra még azt a szót sem mondhatjuk, hogy üresség. Azért nem, mert az üresség kifejezés sem fedi le. Tehát, az üresség az ürességtől is (a szó jelentésétől is) üres.

Visszatérve, ha ez az ősbizalom teljessé válik bennünk egy pillanatra (amennyiben teljes lehet), akkor tapasztalható az abszolút. Ez egy pillanatnyi áttörés az árnyékszemélyiségen, a személyes tudattalanon és a kollektív tudattalanon is. Ebben a pillanatban azonban a felsoroltakból a tudatos elmébe beszűrődik sok elfojtott, feldolgozatlan, félelmekkel kötött információ, amihez a következő pillanatban viszonyt alakít ki a szatori alatt pillanatokra "kikapcsolt" énkép, a személyiség. Ezzel vége is a szatorinak.

Ennek a pillanatnak sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani...

Nincsenek megjegyzések: