Mennyire fontos az, hogy tudjuk: kik vagyunk? Azt hiszem: mindennél fontosabb. A legnagyobb szenvedéseket is vállaljuk, mi emberek, csak hogy beazonosíthassuk magunkat: „megőrülök, úgy fáj”! – mondjuk. Látszólag a fájdalom a lényeg, valójában, a kimondatlan „én” szó.
Az eddigiek célja csupán annyi volt, hogy ebben a kontextusban szemlélhessük a különféle vallási utak erkölcsi előírásait. Ne ölj - ne árts. Ne lopj - ne vedd el, amit nem adtak önként. Ne paráználkodj, illetve felebarátod házastársát ne kívánd. Ne hazudj. Apád, anyád tiszteld. Élj józan életet. Ezek a példaként kiragadott előírások látszólag pozitív gondolkodást sugallnak, sőt, a kívülállónak úgy tűnhet, mintha egy „képzelj el egy zöld rétet, ahol margaréta illattól könnyes oroszlánok legelnek” mesét olvasna. Szó sincs erről!
Nézzünk pár ellentétes példát is: világ életemben vadásztam, horgásztam, bogarat gyűjtöttem, vagy munkahelyem miatt folyamatos hazugságban éltem, esetleg idősödő lévén az orvosom tanácsára elkezdett vörösbor kúra – úgy érzem – kimondottan jót tesz a szívemnek. Ilyenek vagyunk. Emberek vagyunk, akik általában nem gyermekként találkozunk az előbb említett előírásokkal, hanem már felnőttként. Testileg felnőttként. És a gondolkodásom, felnőtt-e velem együtt? Vagy csak több hely lett a koponyámban, ahogy nagyobb lettem? Minden vallás, szellemi út alapkérdése, hogy felnőtt módjára gondolkodok-e, vagy csak a gyermekkori szeretem-utálom játékot folytatom, immáron felnőttként?
Hogy is történik ez? A gyermekemet arra tanítom, hogy ismerjen fel bizonyos élethelyzeteket, amiket elmagyaráztunk neki (már oly sokszor), és ezekben viselkedjen számunkra elfogadhatóan, bár nagyon jól tudjuk, hogy Ő valójában teljesen mást szeretne. Aztán nap, mint nap látjuk, ahogy egyre erősebben ébred fel a megfelelési vágy a jól neveltség fogalmát megközelítő gyermekünkben. Így válik a sikerért kapott jutalom öröme életének mozgatójává. Sajnos ahol befolyásoltuk, elveszti az objektív vizsgálódás lehetőségét, ráadásul neurózisokkal töltjük fel az életét, amik úgy szívják el az életerőt, mint homok a vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése