Törött nyílvessző

Elállt az eső, az iszaptócsák ezer nap fényét verték vissza e késő tavaszi reggelen. A langyos gomolyagból egy ismeretlen alak lépett ki.
- Mire készültök itt Barátaim?
- Rövidesen Buddha Urunk ünnepe lesz, a Vészák – nézett össze a három ember.
Sokan érkeznek buddhista országokból. Mindannyian tiszteletünket tesszük Buddha Urunk születésének, megvilágosodásának és halálának évfordulóján.
- Nem is értem teljesen amit mondasz, de hadd érdeklődjek: a Ti Uratok kicsoda, hogy ekkora tisztelet övezi?
- A nagy és hatalmas Buddha, a beérkezett – szólt az egyik, majd hozzátette:
Úgy látszik itt csak Te nem ismered, vándor.
- Miként hívjátok Beérkezettnek Őt Barátaim.
- Hát, azt gondolom, a beérkezettség állapotába beérkezettet így illő hívni.
- Értem, értem, elgondolni is nehéz lehet ezt az állapotot…
- Á nem, ha akarod kifejtjük Neked – csillant fel a második szeme.
- Csak röviden kérlek, röviden.
- A Buddhaság állapota magasztos, beérkezett állapot, ezért is hívjuk Urunkat, Buddhát, Beérkezettnek, Magasztosnak – fejtette ki a harmadik.
- Világos már… talán nem is volt rendes neve.
- Ejnye, te szemtelen! Kihozol a béketűrésből. Mi dolgod itt, ha nem ismered Őt?
- Azt hallottam, hogy szinte nem is tanított semmit.
- Dehogyis nem. Napokig sorolhatnám, hogy melyik szútrában mi áll. Kívülről tudom gyerekkorom óta. Négy Nemes Igazság, Nemes Nyolcrétű Ösvény, hogy csak pár gondolatot említsek tőle, de lehet… neked hiába…
- Gyönyörű időnk van – nézett körül az idegen. A természetről mit tanított az Uratok?
- Ne kérdezz minket, nem látod, hogy dolgunk van. Ha akarsz valamit, kérdezd a természettől – fordultak el mosolyogva.
- Ők ismerik a természetüket, mi dolgom volna velük?
- Mit mondtál idegen? – kérdeztek vissza.
- A dolgok betöltik helyüket a világban Barátaim. Ez a természetük. Létükkel annyi helyet töltenek ki a világból, amennyi természetükből fakad. Nem tartanak attól, hogy ez kevesebb, mint elegendő.
- Furán gondolkodsz. Messziről jöttél?
- Ó nem. De miért tartjátok furának, amit mondok? Akkor másként mondom. Nézd csak azt a sziklát barátom, amin állsz. Annyi fényt zár magába… Ha látnád, lehet, elvenné a szemed világát, de őt nem zavarja, sziklatermészete van.
- Az embernek mi a természete, vándor? -meglepetten-
- Ahogy látom, a Ti világotokban az embernek a fájdalom és a szenvedés kerülése vált felvett természetévé. Úgy veszitek magatokra, mint meglett ember a ruhát. Nem tűnik fel, mert gondolkodásotok nem ér rá… Hogy történjen vele valami, hogy igazolhassa, vagy megvédhesse magát, mindig vadászaton van. Épp olyan, mint a vadász, aki nyilait megfenve arra gondol: ezeket a megfent nyilakat viszem magammal a vadászatra. Amikor odaér a vadászatra, arra gondol: ezekkel a nyilakkal leterítem, majd kizsigerelve hazaviszem. Mikor befogja az íjba a vesszőket, így gondol: családomnak ételt biztosítanak ezek a nyílvesszők, vigyáznom kell rájuk. Majd amikor vadat lát: ezek a nyílvesszők talán kisúlyozatlanok és mégsem elég hegyesek ahhoz, hogy átüssék ennek a vadnak a bőrét és húsát. Lehet, nem képesek elérni létfontosságú szerveit… Milyen hibát követett el a vadász barátaim?
- Ölni készült, és később meg is tette biztosan – felelte az egyik hirtelen.
- Talán – kezdte megfontoltan a másik – az lehetett a baj, hogy hagyta önmagát eltéríteni eredeti szándékától, nem volt igazán önmaga… Vagy talán… Igazán…
- Szerinted? – nézett a harmadik szemébe. Miben tévedett a vadász?
A harmadik éppen válaszolni akart, és hirtelen rendkívüli példa jutott eszébe, amivel elkápráztathatja az idegent. Tegnap itt hagyott a vadász, egy fába tört nyílvesszőt. Hol is van? Oldalra kapta fejét, szemével a fák törzsét fürkészve, közben az idegen tekintetével találkozott. Épp egy pillantás erejéig. Tovább fordult, hogy keresse a sebzett fát, de sehol sem találta… Ez lesz ám a válasz!!! Az a tekintet... Mintha minden mozdulat és gondolat lassult volna…Milyen válasz... Egy vízcsepp billentett fel egy tegnapi levelet. Alig kapott levegőt. Leguggolt, félresöpörte a levelet. Alatta is vizes volt, ami nem javított semmit hányingerén. Társai szemébe nézett… majd az idegenébe. Az lassan elfordult és alig hallatszott:
- Boldog Vészákot.
A szél hozott csak enyhülést ebben a párában.