2008. május 15., csütörtök
Repedés
Ki tükörbe néz,
igazán mélyen,
mindent megért,
igaz-hamist, időtlent.
Álmaiból várat gyúr
öreg, felnőtt, gyermek,
s tükre hajába fúlva
sikerért reszket.
Most mit teszel?
- tükrét gyalázza.
Múltad az ellened!
- dühöng magában.
Üvöltve dobbant!
Ledobja bőrét, furfanggal, csellel,
mint a táltos,
mikor rajta bitorló nyergel.
Elveszi jussát,
mitől különb nem lesz,
korholja magát,
míg készen nem lesz.
Jussa az élet.
Sorsa, önmaga.
Étele a nem kell,
tükrén már a repedés sem ostoba.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése