Pillangószárnyfestékpor

Meleg nap volt. Izzadtságcseppek égettek, még a szél is fájdalmasnak tűnt. A Mester és tanítványa, aki gyermekkora óta élt a Mesterrel, épp egy hosszabb elvonulást elemeztek.
- Mi fiam, a felébredés legnagyobb ellensége?
- Nem tudom Mester – válaszolt a tanítvány hosszas gondolkodás után.

A két férfi ült egymás mellett és egyikük épp bátorságot gyűjtött, miközben egy pillangó szállt le közéjük.
- Mester, miért olyan gyönyörűen színes a pillangó szárnya?
- Színes?
- És azt sem tudom, mitől olyan szép színes?
- Fogd meg és add ide nekem – kérte a Mester.
- Rögtön Mester.
- De úgy fogd meg, nehogy bántódása essen.

Elrepült. A tanítvány másik pillangó után nézett, és mikor visszatért, rémült tekintete mindent elárult.
- Mi történt? – tette fel kérdését mégis a Mester.
- Nem tudom úgy elkapni, hogy ne tegyem tönkre a szépségét.

Hallgattak, rövidesen egy másik pillangó szállt le közéjük. A Mester összefogta a pillangó szárnyait és finoman morzsolgatni kezdte. Tanítványa rémülten figyelt. A napszítta kezek rövidesen elbocsátották a pillangót, de azon már semmi szín nem volt. A Mester közelebb intette tanítványát, majd egy hirtelen mozdulattal a szemébe kente a pillangó szárnyfestékporát. A tanítvány előbb felugrott, majd a fájdalomtól térdre rogyott. Több percig még a könnyezés sem hozott javulást.
- Mi volt ez Mester? – küszködött haragjával és fájdalmával a tanítvány.
- Most biztosan láttad a színét, láttad miért szép, láttad mitől szép – válaszolt egykedvűen a Mester.
- Semmit sem láttam! Semmit! Még most sem látok semmit…
- Érdekes… Azt mondod, hogy a színtől nem látod a színt… pedig most, közelebb van, mint valaha is remélted – mondta egy fura mosollyal, majd úgy tűnt, mintha várna valamire.

- Mi fiam, a felébredés legnagyobb ellensége? – fordult percek múlva tanítványa felé.
Szemük találkozott, szó nem hallatszott. Csend lett. Egy szürke pillangó szállt közéjük, mindhárman sírtak és nevettek.

- A felébredettség Mester...