„Isteni üzlet”

Pszichénk sokszor elhiteti velünk, hogy Isten megtapasztalásának élményét valamiért cserébe lehet megszerezni. Szent helyekre utazunk, hétvégén templomba megyünk, szentnek tartott tanítókat keresünk fel, hátha így több esélyünk lesz. Valamiért valamit várunk cserébe. Isten azonban sohasem lesz üzletember, bármennyire is próbáljuk ebbe az irányba ferdíteni a róla kialakult képet. Sőt, így teszünk a célt tévesztett imáinkban is. Kenyeret kérünk, de kenyér alatt gazdagságot, jólétet értünk. Erőt kérünk, hogy hitünk ne lankadjon, pedig egyszerűen csak jól szeretnénk érezni magunkat.

Bűnbocsánatot kérünk tetteink miatt? Isten nagyon jól tudja, hogy minden perc emberi létezés csakis a világ „kihasználásán alapulhat”. Isten ezt előre tudta, nekünk sem ezzel kell foglalkoznunk. A bűneink, pontosabban céltévesztéseink megbocsátása már megtörtént, amikor szabad akaratot kaptunk. Isten nem akarja, hogy a bűneinkkel legyünk elfoglalva, nem akar semmi ilyesmit tőlünk, mert nem akarja, hogy függjünk tőle. A bűnbocsánat kérése nyilvánvalóan függő helyzetben tartja azt, aki kéri. Isten azonban önmaga mintájára teremtette az embert. Ezt kell megélnünk, átélnünk. Ez a legtöbb, amit tehetünk, amihez segítséget kérhetünk.

Ha már itt tartunk, érdemes elgondolkodnunk, hányszor kértünk tiszta szívvel bocsánatot azért, amikor oktalanul megbántottunk valakit. A bűntudatot nem gyónni kell, hanem oda kell menni embertársunkhoz, és beszélnünk kell a közös gondjainkról. Ez igazán nehéz és néha emberfeletti bátorságot és elszántságot követel. Az imánk hatására nem fognak megbocsátani nekünk. Cselekednünk kell. Ugyanígy van ez az imával is. Ha meghallgattatik imánk, és Isten „segítő kezet nyújt” ahhoz, hogy pl. meggyógyulhassunk, azért ne feledjünk elmenni orvoshoz, vagy bevenni a már felírt gyógyszert, vagy természetgyógyászt felkeresni, vagy ha önmagunk szeretnénk meggyógyulni, akkor ne feledjünk tenni érte valamit. Az Isteni áldásként kapott gyógyulást világi módszerekkel is meg kell támogatnunk.

Azt is érdemes megemlítenünk, hogy Jézus Krisztus a kereszthalálával megváltotta az embereket a bűntől. Furcsa értelmet kap így a mindennapi imába foglalt „Bocsásd meg bűneinket” kérésünk. Úgy tűnik, nem fogadjuk el Jézus kereszthalálát önmagunkra nézve. A mi bűnünket nem váltotta meg? Kevés a hitünk?

Dehogy! Akinek gyermekkorában ezt az imát megtanították, az felnőttként sem talált ki újat. Ez talán nem is gond, de hogy egyszer sem gondolta át mit is mond? Ez bizony meglepő. Talán tényleg fontos a hit mellett az értelem. Amit elfogad az értelem, abban hihetünk. Talán csak Istenre nem vonatkozik ez a kijelentés, hiszen Isten értelemmel nem felfogható.

A kereszténység helyes imájában az ember igazán nem sokkal mondhat többet, mint azt, hogy: Legyen meg a Te akaratod! Ez mit is jelent? Isten akarata: az ember szabad akarata! De hát, ez már kezdettől megvan! – mondaná Isten. Az ember feladata ebből következően nem lehet egyéb, mint hogy élni tudjon a szabadságával. (És nem a szabadosságával más kárán.) Ne függjön még a Teremtőjétől se, miközben pontosan tudja, hogy belőle van minden, ő maga is. Legyen meg a Te akaratod! Az ilyen irányulású ima helyes, az üzleti ima, amikor valamiért (mert elismerem és dicsőítem Istent) cserébe kérem a jólétet és a folyamatos támogatást, furcsa, holott ez is Istenből van, de ebből feltehetően keveset lát...

Legyen meg az akaratom, ami a Tiéd is! Legyen meg az akaratunk! Legyen! Van!