In Memoriam ...

Nektek, kiket alig ismerhettem.

Nem tudtam még kérni, mégis adhattatok,
nem tudtam még adni, mégis kaphattatok.
Erőt, hitet, könnyet milliót,
próbáltam tovább, de minden oly rövid volt.

Ettem volna fagylaltot,
szőke hajam fésülte volna a nap.
Játszottam volna én is a parkban,
de a jövő sötét maradt.

Gyötrelmes érzés, összeomlott minden,
vérem izzott és kezemben volt kincsem.
Nem adhattam át soha, soha senkinek.
Ki őrizné meg, mit én sem érthetek?

Elillant életem, mese volt tán az egész,
azt hiszitek, kell még, és ennyi nem elég?
Miért volt mindez? El nem mondhatom.
Ha szólanék róla, hazudnék, tudom.

Hideg gondolatok, reszketnek ajkak.
Türelmetlen várnak, megrészegült varjak.
Menekülnek előlem, magukat akarják,
enni, inni, szeretni, legalább ezeket tudnák.

Büszkeség, egy vélemény csupán.
Ez volna az érdemes kiút?
Nem gondoljátok, hogy ebből
még a tükörképeteknek is jut?

Szárnyat nem növeszthettek,
ha akarnátok, sem sikerülne.
Ha látni szeretnétek,
csak egy hang jusson eszetekbe.

Nem tehetek többet, akkor sem tehettem.
Élni akartam csak, mégis elégtem.
Figyeljetek rám, s lássátok azt,
mi belőlem faragott élőt, s halottat…