Hetedhét Országon Túl

Hogy is volt?

Csengetek. Aztán megint. Néha még egyet.
Nyílik az ajtó. Lassan indul,
a kapunál jár majdnem, mikor megismer.

Fején kendő, hajlott testén mindig kopottas volt a ruha.
Lassan, botozva csoszogott, hogy mérgelődhessen sokat.
Aki figyelte, észrevette, ráncos arcán átsütött a lélek mosolya.

- Olyan rég voltál itt! – mindig ezt mondta,
akár egy napja, akár egy hete voltam.
Menjünk, szedjünk a gyerekeknek egy kis szőlőt.

Szedegette, szemezte. – Nehogy a rosszat megegyék.
Persze Anna azonnal odanyúlt egy fürtért.
- Majd a Dédi ad neked – mondtam.

Hátrébb léptem. Figyeltem. Csend volt.
Valami más történt, mint szokott.
Ősz volt, mégis meleg lett,
szél fújt, lágy, tavaszinak tetszett.
Anna felnézett. Így mondta: Apa! Mag!
- Rágd meg és nyeld le nyugodtan.

Anna rágott, Mama nézte.
Ropogott a szőlő magja,
pedig máskor azt nem kérte.

Kilencven év volt köztük éppen,
és még valami.
Talán csak a szőlőszem értette.