2010. április 6., kedd

Hegymenet


Lépkedek a hóban, de elmém virágok porozzák.
Névtelen emberöltők sírnak bennem, hol mosolyognak a hullák.
Elmémben egyszer sem született gondolat, mi sajátom lett volna.
Ha mégis ebben bízom, mindig kanálisba rohan a csorda.


2010. február 10., szerda

2010 és tovább...

Vérhajtó szívűek,
szépet maguknak adnak.
Dunyhává fércelik a Tant,
így hajtják álomra fejüket.

Internet-buddhák ontják a hírt,
hogy megvilágosodhatsz.
Szemfedővé szövik a Tant,
nehogy por érje szemüket.

Fügefám az udvaron épp halódik a hóban,
eltemettem lábát, nehogy elrohanjon.
Szépebb világot lódítunk magunknak,
ám a Tan Anyja csókolja lábnyomunkat.


2009. december 7., hétfő

Kell egy kis lazítás!



Csak egy szó: "kell". Feltételez egy életérzést, egy alanyt és egy tárgyat, vagy cselekvést. Nézzük csak:
"Megyek, mert le kell mosnom az autót. Oké, nekem meg addig főznöm "kell"." "Be "kell" vennem a gyógyszert, mert az segít." "Végre csend van, most "kell" meditálnom." Meg "kell", hogy ismerkedjek azzal a spirituális tanítással!" Mostantól már végre szabadnak "kell" lennem!

Gondolom, eszedbe jut pár példa a saját életedből is! Gondolj olyat, amiben nincs "kell". Olyan legyen, amibe nincs beleszőve pl. ilyen érzés se: "ezt még elolvasom".

Valahogy ez így alakul ki: (az "olvasás" példánál maradva)
Először: Olvasnom "kell"!
Azután: Na ezt még elolvasom!
Végül: Olvasok.

Szóval, valahogy így alakul. Amikor belefeledkezetten "olvasok" már nincs semmi amivel kényszeríthetném magam. Vagy mégis? Hová tűnt a kényszerítő hatás, amivel nekiálltam? Eltűnt? Sajna nem. Általában kitart végig. Ritka, amikor "csak úgy" eloldódik.

Tapasztald meg magad is. Most, hogy ezt olvasod, mennyire vagy a saját-, a családod-, az ismerőseid- és a társadalmi helyzeted kötelmei alatt? Figyeld meg a vállaidat mennyire húztad fel, és figyeld meg a hátadban a feszültséget e-miatt. Bátran. Senki sem lát.

Ha van kedved, végy egy nagy levegőt, és ahogy lassan kilélegzel: úgy oldódnak a kötelmeid. Lélegezz mélyet és figyelj. Csináld meg párszor ha jól esik. Akár meg is mozgathatod ahol feszült vagy.Honnét ez a feszültség? Ez akkor alakul ki, amikor valamit ugyan meg akarsz tenni, de hagyod, hogy a kényszerítő - "kell" - szó indítsa el a cselekedeteidet. Aztán csodálkozol, hogy a tested megpróbálja a tudtodra adni: NEM JÓ A "KELL!"

Kipróbálod hosszabb távon? Döntened sem "kell" azonnal. Ne kapkodj! Hagyj időt magadnak! Kívánom, hogy amikor a legjobb kedved lesz, amikor egy igazán jót nevettél, akkor jusson eszedbe:

"Akkor kezdődik, amikor rájössz: NEM KELL!"

2009. november 10., kedd

ki bújt, ki nem


Emlékszel gyermekkorodban hogyan bújócskáztatok?

Valakik elbújtak, valaki számolt, miközben megleste a többiek hová bújnak.

Na, nem mindig így történt, de volt ilyen is…

Az Önvaló épp így bújik el a látó és látott kapcsolatában…

Pontosan tudjuk ki hová bújt, de izgalmas mindannyiszor megkeresni.
Ezért volna látott és azt látó?
Ugyan.
Azért, hogy mindig legyen látás…




2009. november 7., szombat

Miért?


Azt hiszem azért élünk fordítva, önpusztítóként, mert nem bírjuk el az egyszerre igaz: nagyságunkat és kicsinységünket.
Nem tudjuk kik vagyunk, mit akarunk és mit szabad egyáltalán akarnunk? Meddig mehetünk el?

És nehéz belátni, hogy bármeddig.

Sokkal könnyebb úgy látni hogy semeddig, illetve csupán addig, ameddig szüleink anno megengedték. Neveltetésként kaptuk a hamis ént, az Egót. Értékes részeink, a bizalom alapján működő részeink "leszakadtak" és emiatt már nem maradt annyi energiánk, hogy a legfontosabbra elegendő legyen. Mi marad hát?

Örökítjük. Tönkretesszük magunkat, gyermekeinket, családunkat, barátságainkat és még a bolygónkat is. A nemtörődöm, vagy direkt károkozás - akár önmagunk ellen, mások ellen, vagy a környezetünk ellen irányul - nagy segítség abban, hogy így legalább tudjuk: létezünk.

Pontosabban: Én létezem. Ennyi az életünk, egy sikoly: ÉN!!!

Halálunkkor ez a sikoly hallik. Minden élő (ÉN) sikolya...

Ezzel kezdjük és így is fejezzük be... Gyönyörű


2009. május 15., péntek

Hova tovább...?


Kicsit ferdítve mondhatjuk, hogy Buddha tana (önmaga- és önmagán keresztül a világ felfejtése) maga a tökéletes gnózis, ami vidjához vezeti az embert. Nagy értéke, hogy nem más vidjájához.

És még ezt sem tartja meg egy ellobbanás erejéig, mert valójában csak ettől lesz önmeghaladó (énképmeghaladó) az egész.

Ekkor kerül csak abba a pozícióba - egy pillanatra - amikor látja, hogy miként fordulnak egymásba a dolgok:

nemtudás, sejtés, tanulás, elengedés, tapasztalás megértés, bölcsesség-tudás, feltárulás - és minden kezdődik elölről...

De "ehhez" nem kell más vallásokat használnia, meg egyébként sem kell. És ez nem ateizmus. Nem is teizmus. Nem is buddhizmus, és még csak nem is maga a Buddha. Egyik sem. Sem ilyen, sem olyan, mert csak épp olyan lehet, amilyen Te vagy.


Pedig olyan egyszerű:

Isten nem vallásos.
A vallás segítség ezt elviselni.
Az ateista ezt sem akarja elviselni.
Mindezt Te magad játszod.

2009. május 12., kedd

Végső- és relatív Igazság


Attól más a Buddha elgondolása, hogy a relatív igazságot használja meditációs praxisnak és nem az abszolút, vagy végső igazságot.

A legnagyobb tévedés a szellemi úton, ha azt szeretném elérni, ami megfogalmazhatatlan, de mégis valamilyen módon célt faragok belőle és azt abszolútnak nevezem. (pl.: buddhista vagyok és ateista; Istenhívő vagyok...)

A Buddha amiatt nem mond semmit az ezekkel kapcsolatos kérdésekre, mert tévútra vihet, természetesen a későbbi filozófiai iskolák ezt megteszik, de ettől az eredeti gondolat mögötti személyiségjegy még nem változott semmit...

Mi ez a belső kvalitás? Az ősbizalom...

Pszichológiai szempontból az abszolút csak Benned születhet meg, a gátja pedig az, hogy mennyire sérült benned az un. ősbizalom. Mennyire szükséges konkretizálni az egyébként konkretizálhatatlant. (A vallástörténetben ebből alakulnak ki a különböző Istenképek, illetve a buddhista üresség is.)

Ez utóbbi annyiban eltér a többitől, hogy az első pillanattól konzekvensen tartja magát és az abszolút valóságot nem nevezi meg, pláne nem személyesíti meg, tehát a ráadható nevek, minőségek, jelzők, magasztos személyiségképek tekintetében is pontosan tudja, hogy még ezek összessége sem fejezi ki maradéktalanul. Ebből következik a buddhizmus ürességtanításának könnyen érthetősége: amire nem mondható semmilyen jelző, vagy kifejezés, (hisz ezek nem képesek teljesen kifejezni, lefedni jelentésükkel), arra még azt a szót sem mondhatjuk, hogy üresség. Azért nem, mert az üresség kifejezés sem fedi le. Tehát, az üresség az ürességtől is (a szó jelentésétől is) üres.

Visszatérve, ha ez az ősbizalom teljessé válik bennünk egy pillanatra (amennyiben teljes lehet), akkor tapasztalható az abszolút. Ez egy pillanatnyi áttörés az árnyékszemélyiségen, a személyes tudattalanon és a kollektív tudattalanon is. Ebben a pillanatban azonban a felsoroltakból a tudatos elmébe beszűrődik sok elfojtott, feldolgozatlan, félelmekkel kötött információ, amihez a következő pillanatban viszonyt alakít ki a szatori alatt pillanatokra "kikapcsolt" énkép, a személyiség. Ezzel vége is a szatorinak.

Ennek a pillanatnak sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani...